Tegnap emlékeztünk a Segesvár melletti csata 171-ik évfordulójára, ahol – szerencsére – nem halt meg Petőfi Sándor.
Olvassuk Franz Fiedler, Bem tábornok felderítőtisztjének (kémnek hívják köznyelven) naplójának részletét:
„Már hajnalban éreztük, hogy ezen a napon nagyon melegünk lesz. Előző nap Bem vezérkarában jelentést tettem az oroszok előkészületeiről. Találkoztam Sándorral és a másnapi ütközet idejére oda osztottam be, ahol Bem csapdát szándékozott állítani az ellenségnek. Sándor világos, civil ruhát viselt és nem volt fegyvere. Reggel egy kétökrös szekéren Fehéregyháza felé eső frontvonalak felé húzódtunk, ahol a Bem által állított csapda készült. Két megbízható legényemmel mentem, akiket paraszti gúnyába öltöztettem. (Gyapjúból készült suba volt rajtuk.) A szekérre búzaszalmát raktunk. Átmentünk a hídon a fehéregyházi oldalra és elrejtőztünk a csatamező szélén. Nemsokára megérkezett Bem – kocsiján. Láttam Sándort, ahogy megfelelő rejtekhelyet keres magának a hídnál. A csata a magyarok vereségével végződött. Távcső segítségével láttam, hogy a felénk futó Petőfit két kozák utoléri. Az egyik támadónak sikerült Őt megszúrnia, a másik oldalról sújtott le rá. Elmagyaráztam a legényeimnek, hogy hol találják meg és parancsban adtam nekik, hogy minden áron menekítsék Őt ki, nehogy a császáriak kezébe kerüljön. Ahogy vonultunk visszafelé, minket is ért egy váratlan támadás, amelyben két emberem is elesett és én is megsebesültem – a fejemen, ami végzetes is lehetett volna. Miután bekötöztek, megkerestük Sándort. Térdsérülése volt, három úját levágták és a fején is volt egy vágás. Bekötöztük és Segesvár irányába indultunk, az egyik falu szélén lovakat és kocsit találtunk. Segesvárba érve egy parasztházba vittük és rázártuk az ajtót. Mielőtt továbbmentünk volna, egy hatalmas zápor söpört végig a vidéken. Szerencsére, mert nagyon nagy hőség volt. Elfelejtettem mondani, hogy a sebesült mentése közben én is kaptam két vágást az oldalamra. (Fehéregyháza és Segesvár között, 1849 július 31-én)”
